Magyar nyelven is megjelent az "IPBES – A biodiverzitás és ökoszisztéma-szolgáltatások regionális értékelése Európára és a közép-ázsiai régióra" című tanulmánya döntéshozóknak szánt összefoglalója

brigi küldte be időpontban
Időpont
2022. május

“Ennek az Európáról és Közép-Ázsiáról szóló értékelésnek az elkészítésében több mint 250 szakértő vett részt elsősorban ebből a régióból. … Ezt a regionális értékelést 2018-ban az IPBES döntéshozó testülete hagyta jóvá az akkori 129 részes állam kormányzati delegációinak részvételével zajló plenáris ülésen. A tanulmány a rendelkezésre álló jelenlegi ismeretek alapján a tágabb értelemben vett kontinensünkön elemzi a biológiai sokféleség állapotát, tendenciáit, a megfigyelt változások közvetlen és közvetett okait, valamint e változásoknak a természet minőségére gyakorolt hatását. Az értékelés megállapítja, hogy az európai- és közép-ázsiai régió biológiai sokfélesége egyedi, azonban a világszinten tapasztalható erőteljes csökkenés itt is megfigyelhető. Ennek fő okaiként a földhasználat változását, az éghajlatváltozást, a természeti erőforrások túlzott mértékű kiaknázását, a szennyezést és az inváziós idegenhonos fajok terjedését nevezi meg.”  Dr. Rácz András, környezetügyért felelős államtitkár, Agrárminisztérium

A teljes szöveg itt olvasható.